Papp Ákos, Hatvan

Nemrégiben örököltünk egy családi házat, amit teljesen renoválni kellett ahhoz, hogy beköltözhessünk. Párommal mélyebben is elmerültünk a lakásfelújítás témakörben és egy internetes magazinban olvastunk először a fújható szigetelésről. Jobban utána jártunk a témának és úgy döntöttünk, hogy az egész tetőteret ezzel a technológiával fogjuk hőszigeteltetni. Az érdeklődést felmérés követte, amit pedig gyors és precíz munkavégzés. Nem bántuk meg a döntésünket és bátran ajánljuk bárkinek, aki mostanában szeretne hasonló felújításokba belevágni.

Szilágyi Anna, Vác

A fiam tanácsára kerestem fel egy szakértői csapatot, akik egy forradalmian új szigetelési módot hirdettek. Én magam elég szkeptikus típus vagyok, így csak az egyetemet végzett gyermekem szavában mertem bízni, hogy jó döntést hozok. A tetőtér beépítésénél nagy szükségünk volt ugyanis a megfelelő hőszigetelésre. A befújásos módszerrel könnyedén töltötték fel a szakemberek kőzetgyapottal a szükséges területeket. A munkálatok rendkívül gyorsan és hatékonyan zajlottak, amire nem is számítottam. A különbséget már most is érezni a szobában, ahonnan már csak a bútorok hiányoznak.

Szegvári Tamás Gábor, Gödöllő

Vállalkozóként és üzletemberként számomra az anyagi ráfordítás mértéke és annak megtérülése az egyik legfontosabb döntési tényező az élet minden területén. Egyik építési vállalkozó, üzleti partnerem ajánlatára kerestem fel lakásfelújításkor ezt a fújható szigetelési megoldásokat nyújtó céget. Mivel a nyílásászárócserével szerettem volna optimalizálni a téli és nyári rezsiköltségeinket otthon, így érdemes volt a ebbe a hőszigetelési fajtába is befektetni, hiszen képes közel felére csökkenteni a fűtési kiadásainkat.

Dr. Csesződi Gézáné Horváth Blanka, Szekszárd

Közel 25 éve vagyok egy Tolna megyei társasház közös képviselője, így a lakók már 100%-osan megbíznak bennem és a döntéseimben. Az idei első lakógyűlésen pontosan ezért egyöntetűen elfogadták, hogy a közös házunk szigetelését a fújható szigetelési technológiával oldjuk meg. Számos hőszigetelési eljárást vetettem össze, mire meg találtam az ideálisat, amely teljesítményben és árban a leginkább fogja szolgálni a közösségünket. A kialakítása ugyanis nem járt bontási munkálatokkal, mégis gyorsan és hatékonyan elkészültek vele a mesteremberek. A legutóbbi lakógyűlésen az itt élők elismerően nyilatkoztak a tapasztalt változásokról, amit én magam is észrevettem.

Kiss Anikó, Budapest (VII. kerület)

Amikor tavaly teherbe estem, azonnal az igen hideg házunk problémája jutott eszembe, mint megoldandó feladat. Mivel a férjem az építőiparban dolgozik, így van szakmai rálátása a lakásfelújításokra, ezért a hőszigetelés minden apró részletét megtervezte, mielőtt a kivitelezésre került volna a sor. Nem csak az ajtókat és ablakokat cseréltük le a baba érkezése előtt, hanem a lakásunk minden szükséges szegletét is szigeteltük. A befújásos technológiáról férjemtől hallottam először, de rendkívüli módon meg vagyunk vele elégedve. Télen pedig már a kisfiunk is élvezhette a hőszigetelt otthonunk biztonságos melegét.

Mézes Péter, Szeged

A fújható szigetelés valóban megéri anyagilag! Nem hiába ez az egyik legmegbízhatóbb és legmodernebb szigetelési eljárás a piacon. Mi négyen élünk egy családi házban, ám a rezsi költségeink már dühítően magasak voltak. Főleg a téli hónapokban a fűtésszámla miatt aggódtunk évről évre. Mióta azonban túlestünk a hőszigetelésen, a felére csökkent a téli fűtésszámlánk. Ezenkívül érezhetően komfortosabb hazaérni a nyári hőségben is, amikor itthon, benn kellemes hűvös fogad bennünket. Mi egyszerűen imádjuk!

Szabó Dénes, Érd

Két évvel ezelőtt saját családi házunkat újítottuk fel, amikor a felújítást végző brigád vezetője a hagyományos hőszigetelés helyett a fújható szigetelést ajánlotta számunkra, mint alternatív, hatékony megoldást. A valóban gyorsan és bontás mentesen zajló szigetelés azóta már két telet is átvészelt és bizonyított. Mi pedig örülünk, hogy vannak még ilyen jó szándékú szakemberek, akik önzetlenül segítenek másokon. Azóta már a szüleim házát is ezzel a technológiával szigeteltettük le és akár csak a mi szűk kis családunk, ők ketten is nagyon elégedetten nyilatkoztak a tapasztalt változásokról.

Károlyi József, Püspökladány

Szeretném megköszönni a hozzáértő segítségüket és kimagasló minőségű munkájukat, amit a társasházunk felújításánál végeztek. A fújható szigetelés segítségével sokkal melegebb van a lakásokban télen, nyáron pedig kellemes hűs idő fogad bennünket. Beszéltem több, velem egykorú, nyugdíjas lakóval is és mindannyiunk nevében mondhatom, hogy közel felére csökkent a téli rezsi költségünk, köszönhetően ennek az újszerű szigetelési megoldásnak, amelyet egy online hirdetésben találtunk. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a szigetelési megoldás a legjobb, amivel valaha találkoztam.

Farkas Ágnes, Budapest (II. kerület)

Elavult szigetelésünk miatt kerestük fel az innovációs technológiát ígérő szigetelő vállalkozást, akik rövid felmérést követően neki is láttak a munkálatoknak. A tetőtér szigetelését sikerült egy nap alatt befejezniük úgy, hogy csupán minimális zajjal járt. Maga a befújási művelet is érdekes volt. Főleg a gyermekeim élvezték, ahogy a „nagy porszívó befújja a habot”. Az árral is tökéletesen meg vagyok elégedve, akárcsak a munkatársak tájékoztatása és előzékenysége miatt. Még az egyedi igényeinknek is eleget tettek.

Örkény Balázs, Tatabánya

A családi vállalkozásban már sok építkezésen részt vettem, mint segédmunkás és sok házon alakítottunk ki klasszikus szigeteléseket munkatársaimmal. Azonban amikor úgy döntöttünk, hogy saját családi házat építünk, szembe jött velem egy hirdetés, amely forradalmian új megoldás és hatást ígér. Alaposan utána néztem az eljárásnak és a felmerülő költségeknek és feleségemmel közösen úgy döntöttünk, adunk egy esélyt a fújható szigetelésnek. Azt kell mondjam, nem csalódtunk! A házunk szigetelése tökéletes lett! Mindenkinek tiszta szívvel ajánlom.