Örök visszatérő probléma a szomszédokkal való konfliktus. A jelenség egyaránt megtalálható a kertes házakban, a panelek lakóinál és a társasházak lakásainak tulajdonosai között is.

A különböző életvitelhez szokott háztartások még mindig nehezen tolerálják a hangzavart és érzékenyen érintheti őket, ha a mellettük, alattuk vagy éppen felettük lakó erre nincs figyelemmel. Az egyszerűbb hanghatásoktól kezdve a már csendháborítás határát feszegető hangzavarig, széles skálát találunk ezek kiváltására.

A magyarok ugyanis igazán tudják, hogyan bosszantsák fel a szomszédot – még ha ezt akaratukon kívül is teszik. Az éjszakai mosás, a hajnali porszívózás, az esténkénti zenehallgatás vagy az állandóan lépkedő lábak kopogása, mind-mind ingerküszöböt feszegető zajt csap. Azonban vannak, akiknek a szomszéd műhely hangosságával vagy a kerti bulik ízléstelen nóta áradatával kell megküzdeniük. De vajon a figyelmeztetésen, morgáson és feljelentgetésen kívül tehetünk mást is a hangok kizárása érdekében?

Meddig tűrjünk? Hol van a határ?

A Magyar Közös Képviselők Egyesületének szakmai igazgatója, maga mondta el, hogy rengeteg panasz érkezik be hozzájuk, elsősorban hangoskodó, bulizó szomszédokról, akik nem tartják be a viselkedési normákat. Nem csak az állandó lakástulajdonos szomszédokkal, hanem a folyton cserélődő bérlőkkel és turistákkal is rendszeres szokott lenni a konfliktus. A hangoskodáson felül ilyenkor az ott élőknek el kell viselniük a közös területeken való rongálásokat és szemeteléseket is.

Másik örök probléma, hogy a jogszabály védi a magántulajdont, így egy társasház nem dönthet arról, hogy a lakáscélú helyiségben milyen vállalkozást működtetnek. Ilyen esetben pedig sokszor pedig az állandó morajlás, kattogás, zúgás vagy kalapálás zavarja meg az egy közösségben élők életét. A zajvédelmi szakértők úgy nyilatkoztak, hogy a lakószobákban nappal 40 decibel, éjjel 30 decibel az elfogadható szint. A normál beszédhang 55-60 decibel, ezért az átszűrődő zajoknál a 45 decibelt már zavarónak érezhetik a szomszédok. Fontos, hogy csendháborítás esetén nem fontos a zajszintet bizonyítani, elég ha a zajkeltés érzékelhetően zavaró.

Segítsünk önmagunkon, szigeteljünk alaposan!

Amennyiben már a szomszéd beszéde is zavaróan áthat a falakon vagy az állandó szomszédi hanghatások már elviselhetetlenek, célszerű a lakás vagy ház falainak és tetőszerkezetének szigetelésén elgondolkozni. Ez egy olyan kompromisszumos megoldást szül, amit akár költséghatékonyan, számos más előny mellett fogunk évtizedeken át kiélvezni.

Amennyiben nem csak hangot szeretne szigetelni, hanem hőszigetelésre is szüksége van, keressen minket!