Sokszor esett szó már a saját lakás felújításáról, szigetelésének fontosságáról és előnyeiről és a házépítésekről is, azonban mi a teendő, ha örökölünk vagy eladási szándékkal vásárolunk egy ingatlanhoz. Szeretnénk új lakásunkból vagy családi házunkból kihozni a legtöbbet, hogy minél magasabb összeget kaphassunk majd érte. Ehhez persze megfelelő, értéknövelő beruházásokra lesz szükségünk és több, apró praktikát is bevethetünk, hogy jelentős összeggel kapjunk többet érte, kihasználva a hazai, dübörgő ingatlan piacot.
A felújítás szempontjából természetesen az sem mindegy, hogy milyent típusú az ingatlan, hiszen egy panel lakásban egész más szempontokra érdemes figyelni, mint egy társasház vagy egy családi ház esetén. Az ingatlan eredeti állapota is meghatározza, hogy mekkora összeget kell még rá költenünk, hogy aztán a befektetésünk bőségesen megtérüljön. A szobák száma, az ingatlan mérete, tájolása, az építés éve, a fűtés típusa, az országon belüli elhelyezkedése és a városon belüli pozíciója mind-mind árbefolyásoló tényezők. Egy jó befektetéssel azonban sok millió forintot tudunk bezsebelni majd az eladással, a tőkén és a beruházási díjon felül.
Most tökéletes az időzítés, hogy ingatlanból keressük degeszre magunkat
Az elmúlt években óriási változásokon esett át a hazai ingatlanpiac. Egyes adónemek és szociális juttatások is kedvezőbben alakultak, új támogatások jöttek létre és alacsony kamatozású kölcsönök láttak napvilágot. Minden egyes pozitív hatás pedig előrébb lendítette a hazai ingatlanipart, így emelve meg elsősorban a fővárosban, megyeszékhelyeken és az egyetemi városokban a lakásárakat. Noha nem minden falu és város ingatlan árai emelkedtek a csillagos égig, ez a változás az egész országra kiterjedt és egyre többen fedezték fel azt, hogy ebben nagy üzleti lehetőség is van.
Magyarországon már ötödik éve tart az ingatlanpiac dübörgése, amely a szektor minden területén jelentős változásokat hozott. Nem csak az ingatlanárak emelkedtek, de az építkezések száma is. Ráadásul több szabályozás és fejlesztés is történt az elmúlt években a hőszigeteléssel, energiatakarékossággal, zöld energia felhasználással és a modern technológiák alkalmazásával kapcsolatban. A gazdasági helyzet javulásával pedig a vásárlók is igényesebbek lettek. Így az újszerű és felújított házakat nagyobb számban keresik és ma már az sem meglepő ha napelemeket, légkondicionáló berendezéseket vagy medencéket is szívesen látnak az eladó ingatlanok felszereltségei között. Így aztán bőven van eladási potenciál a szép, modern, ízléses otthonokban. Saját ingatlan eladása esetén tehát megéri befektetni a fejlesztésbe, mert jelentős árelőnnyel adhatunk túl rajta, sokkal rövidebb idő alatt.
Nem csak a magán szektorban, hanem az ipari területen is érezhető a fejlődés
Az építőipari fellendülés, a modernizáció és a megnövekedett építések száma nem csak a magánszektorban, hanem a vállalkozói szférában is érezteti hatását. Egyre több befektetés valósul meg. Nem csak bevásárlóközpontok, hanem sportlétesítmények és lakóparkok is átadás előtti állapotban vannak már. A különböző speciális áruházak mellett még mindig nagy igény mutatkozik a plázákra, ebből 2020-ra és 2021-re két darab 50.000 négyzetméternél nagyobb területen fekvő komplexum is átadásra kerül Budapesten.
Az technológiai megoldások pedig üdvözlik ezeket a beruházásokat és partnerek a megvalósításban. Ma már nem csak a magánházakban, otthonokban, hanem az áruházakban és más ipari centrumokban is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a XXI. század nagy vívmányai, az okos eszközök, felszerelések és rendszerek. Minden jel arra mutat, hogy Magyarországon is alternatív befektetési formaként fog teret hódítani az ingatlan. A lakáspiacon ugyanis már most megtapasztalható, hogy még a vállalkozások tekintetében a hotelek és magánkollégiumok, addig a magán szektorban a munkásszállók és a piaci alapú bérlakások fognak óriási növekedést hozni.
Mi az az értéknövelő beruházás?
Noha magánemberként nem kell az egész ország ingatlan piacát a szívügyünkként kezelnünk, nem árt tisztába lenni, hogy milyen körülmények uralkodnak most idehaza a piacon. A lakáspiac tehát ideális környezetet biztosít azok számára, akik örökölt vagy vásárolt ingatlanjukon szeretnének túladni. Erre az esetre azonban azt tanácsoljuk, hogy a minél nagyobb profit érdekében szánjanak rá némi összeget, hogy értéknövelő beruházást hajtsanak végre a lakóházakon, lakásokon. A szakértők szerint, átlagosan 6 millió forinttal érhet többet egy olyan családi ház, amit „rendbe raktak” eladás előtt. Ehhez nem kétséges, hogy befektetésre is szükség van, ám rengeteg vissza nem térítendő pályázati pénz is rendelkezésére áll a lakástulajdonosoknak.
Az értéknövelő beruházás alatt a szokásos piaci értéket növelő ráfordításokat értjük, amely az ingó dolog átruházása esetén, annak eredeti használhatóságát növeli, javítja vagy a helyreállítja állagmegóvása céljából. Azaz magánszemélyként is lehetőségünk van arra, hogy olyan műveleteket hajtsunk végre az ingatlanon, amely energetikai, állapotmegőrző vagy kényelmi szempontokat szolgál. Bár tény, hogy a pályázatokból nem finanszírozható egy jakuzzi vagy kerti medence telepítése, de a hőszigetelések, nyílászárócserék és a napelemes rendszer is elszámolható költségnek számít.
20%-kal többet ér egy energia hatékony otthon
Jelenleg Magyarországon 2,7 millió családi ház van, amelyből közel 100.000 ingatlan eladó, amelyből mindössze 21.000 hőszigetelt. Ez a szám az előző évekhez képest így is javult, hiszen 2016-ban még csak az eladó épületek 17%-a volt megfelelő szigeteléssel ellátva. A kereslet alakulásával a kínálat is szépen lassan átalakul, így érdemes nem csak a tetőteret, a pincét és a falakat is szigetelni, mielőtt kiárusítanánk ingatlanunkat. A jó hőszigeteléssel ugyanis a fűtési költségek a felére is csökkenthetőek.
A szigetelés mellett nem árt rendbe tenni a tetőszerkezetet, kicserélni a nyílászárókat és a falakat is lefesteni. Eladás előtt tegyük rendbe az udvart, rakjunk rendet és takarítsunk is ki. Minden egyes tényező ugyanis sok százezreket vagy milliókat is tud érni az adásvétel során. Ha pedig igazán nagy haszonra vágyunk, építsünk be wellness elemeket vagy úszómedencét is a ház udvarába, így még nagyobb árkategóriába sorolhatjuk az eladásra szánt ingatlant.